Az előadások sorát Virág Barnabás kezdte meg, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, aki a világunk gazdaságát formáló, jövőnket érintő megatrendekre hívta fel a közönség figyelmét a geopolitika, energia és környezet, reálgazdaság, demográfia és humán tőke, illetve a digitalizáció területén. Őt követte Baksay Gergely előadása, aki 24 ellentétpáron keresztül mutatta meg Magyarország erősségeit és gyengeségeit, a többi Európai Uniós országgal szemben. Kocziszky György a közgazdasági gondolkodásról, paradigmaváltásról tartott egy színvonalas előadást, Csizmadia Norbert történelmi ciklusokban, térképekben keresett új, meglepő összefüggéseket, Csuhaj-Varju Imre pedig a magyar innováció néhány sikeres példáját mutatta be egy érdekfeszítő előadáson keresztül, amelyet 15 személyes tanulsággal, tanáccsal fejezett be.
Meg szeretnénk említeni ugyannakkor a kulturális előadásokat is, Grandpierre Attila: Ember és társadalom a Természet rendjében, Kató Béla pedig Felelősségünk a nemzetpolitikában előadásával szélesítette a hallgatók ismereteit.
A szervezők igyekeztek maradandó élményt és emléket biztosítani a diákok számára, így a szakmai előadások, mellett minden egyes nap kisebb-nagyobb kirándulásokkal gazdagították programkínálatukat, fel hívva a tanulók figyelmét a helyi értékek megbecsülésére, megőrzésére és a természet csodálatára. Megtekithették tehát a Békás-szorost, Gyilkos tavat, Gyimesi Skanzent, Szent Anna tavat, a Mikó várat, de a díszvacsorákon csángó néptáncbemutató szemtanúi, sőt résztvevői, a népzenei koncertek, hegedű műsoroknak pedig élvezői lehettek.
Szeretnénk ezúton is megköszönni mind a Magyar Nemzeti Banknak, mind egyetemünknek, hogy lehetőséget biztosítottak arra, hogy további élményekben gazdagodjunk, hogy olyan előadóktól tanuljunk, akik tiszteletreméltó úttal a hátuk mögött segítenek bennünket abban, hogy új szemléletmóddal közelítsük meg azon gazdasági kérdéseket, amelyekre mi is keressük vagy keresni fogjuk a válaszokat évek múlva.