A Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) a Partiumi Keresztény Egyetem alapítója. Létrejöttét az indokolta, hogy az 1999. július 1-én megjelent tanügyi törvény csak alapítványi keretben tette lehetővé, hogy Romániában magyar felsőoktatási intézmények működhessenek. Ezért az 1990-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által alapított Sulyok István Református Főiskolát alapítványi egyetemként kellett bejegyeztetni.
1999. szeptember 20-án a Bihar megyei Törvényszék 118/N/1999 számú jogerős végzésében jogi személlyé nyilvánította a Pro Universitate Alapítványt. 1999. október 1-én a PUPA alapító tagjainak közgyűlése kimondta a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozását és elrendelte az egyetem ideiglenes működési engedélyének, valamint az akkreditáció megszerzésének érdekében szükséges lépések megtételét. Ugyanezen az ülésen alakult meg az Alapítvány Kuratóriuma, a következő összetétellel: Tőkés László – elnök, Dr. Kovács Béla – alelnök, Tolnay István, Eszenyeiné Dr. Széles Mária, Pálfi József, Szűcs István, Szilágyi Zsolt – tagok.
A PUPA Statútumának 7. szakasza szerint „az Alapítvány célja hozzájárulni a romániai magyar közösség sajátos kultúrájának, oktatásának és tudományosságának terjesztéséhez és fejlődéséhez, a Partiumi Keresztény Egyetem megalapítása által; olyan értelmiségi, szellemi, anyagi, pénzügyi és szociális keret megteremtése, amely a létrehozott felsőoktatási intézményben sokszínű képzést biztosít.”
Kuratóriumi tagok
Elnöki köszöntő
Egyetem született
1989–1990 fordulóján nem csupán „az idő kereke” fordult, de az új esztendőben sorsunk is fordulni látszott. Isten szabadítása láttán „megtelt a szánk nevetéssel,” és méltán mondtuk: „Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk” (Zsolt. 126,2–3). Hosszan tartó gúzsbakötöttség és tehetetlenség után végre eljött az ideje annak, hogy a cselekvés mezejére lépjünk, és munkához lássunk.
Évtizedekig az a lesújtó veszteségélmény határozta meg életünket, hogy: „Odalett az emberek vetése” (Vörösmarty Mihály). A társadalmi fogság kiporciózott, keserű kenyerét ettük. Az ateista diktatúra még az „élet kenyerét” is megkeserítette a szánkban. Ekkor viszont megértettük és átéreztük, hogy miben áll az isteni szabadítás dialektikája. „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. / Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve” – vallottuk mi is a Zsoltárossal (Zsolt. 126,5–6).
Valamikori paraszti őseink legősibb életérzése és létélményei fogalmazódtak újjá bennünk a rendszerváltozás kezdetén. Hányszor elverte búzájukat a jég! Aszály idején miként vált semmivé kezük munkájának gyümölcse! Idegen hordák hogyan tiporták le életük vetését! De aztán elvonultak a viharfelhők, termést hozó, áldott esők fordították termőre a földet, és a pusztító hadak is elkotródtak. Ők, pedig újból munkához láttak, bizodalommal vetettek és arattak, és áldás koronázta kitartásukat.
Az élet örök törvénye: az újrakezdés. Már, vagy még az özönvíz után sem volt ez másképp. Ítéletidők elvonultán a szelíd szivárvány isteni jele mindörökké hirdeti: „míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szűnnek” (1. Móz. 8,22). 1989 sorsfordító telén és hajnalán olyan idő virradt reánk, amelyben ismét visszanyerte az értelmét vetés és aratás. Hétszer hét „szűk esztendő” után a kegyelem ideje köszöntött reánk, amelyet vétek lett volna elszalasztanunk.
Akkor – tizenöt évvel ezelőtt – az alkalmat megragadtuk. A nevében „Oradea”-ira torzított Egyházkerület – eredeti – királyhágómelléki identitását, vagyis hitbeli-történelmi önazonosságát visszanyerve, újból hivatására talált. És – egyebek mellett – létrehozta a Sulyok István Református Főiskolát.
Nem itt van a helye, hogy az egyházi megújulás sajátlagosan belkörű és minden egyéb vonatkozására kitérjünk. Lehetőség nyílik majd erre az Egyházkerület megalakulásának 85. és újjáalakulásának 15. évfordulója alkalmából, idén sorra kerülő ünnepi rendezvényeken. Egyetemünk jeles évfordulóján elég, ha arra szorítkozunk, hogy az újjászerveződő Királyhágómelléki Református Egyházkerület mire vállalkozott az egyházi és nemzeti felsőoktatás tekintetében.
A Sulyok István Főiskola alapítása Egyházunk nemzeti elkötelezettsége és népszolgálati hagyományai szellemében történt. Kisebbségi helyzetében kiszolgáltatott és a román nacionál-kommunista rezsim által kifosztott és tönkretett erdélyi magyarságunknak lelki és intézményi támaszra volt szüksége. Több évtizedig tartó tudatos és „szakszerű” leépítő politika nyomán ilyen természetű közösségi segélyszolgálatra egyedül történelmi egyházaink lehettek képesek, akik megtépázva bár, de az egyetlen olyan szervezett, intézményes erőt képviselték, mely a totalitárius diktatúrát viszonylag épen túlvészelte.
Egyházkerületünk már csak a romániai rendszerváltozásban betöltött szerepe – Temesvár – okán is hivatottnak érezte magát a közösségi népszolgálatnak erre a magasztos feladatára. A küzdelem és az ellenállás folytatásaképpen ez esetben – változott körülmények között – a teremtő munka és az önépítés szolgálatára vállalkozott. Bibliai és prófétai képlet: a harc és az építés egyidejű folytatása. Elmúlt másfél évtizedünk ennek a kettős szolgálatnak a jegyében zajlott.
A múlt árnyai erre az időszakra is rávetültek. Nekünk nem adatott meg a békés teremtés áldott nyugalma. Intézményépítő munkánkban a jogvédő, politikai küzdelem tehertételeitől egyetlen pillanatra sem tudtunk mentesülni. Elleneink és gáncsolóink mindvégig a sarkunkban voltak, és a Sulyok Főiskola örökébe lépő, törékeny Partiumi Egyetemünket mind a mai napig veszélyeztetik.
Bibliai értelemben mindmáig Krisztus „ama kicsinyei” és „gazdag szegényei” maradtunk. A Magyarországnak köszönhető, viszonylagos anyagi biztonság ellenére puszta létünkért is mindennap meg kell harcolnunk. Az igazi demokrácia és jogállamiság, a nemzeti egyenjogúság és a teljes vallásszabadság hiányában, továbbá az emberi erőforrások és anyagi lehetőségek szűkössége miatt féltve szeretett és korlátok között épülő Egyetemünk léte és jövője továbbra sem nevezhető biztonságosnak.
Mindazonáltal minden okunk megvan a hálaadásra amiatt, hogy mind ez ideig megsegített az Úr Isten. Kétségek és reménység, emberi erőtlenség és emberfeletti erőfeszítések, fontos eredmények és leverő kudarcok közepette lépésről lépésre sikerült mind előbbre jutnunk, és mind lelki, szellemi és anyagi szempontból, mind szakmai, intézményi és infrastrukturális téren megerősödnünk. A régiók Európájának távlatában a Partiumi Keresztény Egyetem jel és szimbólum: önmagára találó és újkori reneszánszát élő partiumi térségünk remélt felemelkedésének és jövőjének biztató ígérete.
Egyetemünk megalakulásának 15. évfordulóján létrejöttének és a megtett útnak a kimondhatatlan nehézségeire visszagondolva: végezetre mit is mondjunk? A szántóvető metaforikus példája mellé hadd társítsuk a szülőasszony bibliai példázatának sokatmondó üzenetét.
„Az asszony amikor szül, szomorúságban van, mert eljött az ő órája; de amikor megszüli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra” – olvassuk a János evangéliumában (16,21). Mi is ugyanezt érezhetjük és mondhatjuk. Újszülött, majd lassan felcseperedő gyermeke iránti öröme és szeretete feledteti az Édesanyával a szülés fájdalmait, valamint a gyermeknevelés nehézségeit és áldozatait. „Kamaszkorba” jutott Egyetemünk öröme, partiumi-erdélyi magyarságunk haszna és tanuló ifjúságunk előmenetele bőségesen kárpótol bennünket minden fáradságért.
„Ember született e világra” – mondja Jézus a tanítványoknak. Egyetem született Nagyváradon – mondjuk Jézus szavát átfogalmazva, s arra kérjük Őt, hogy őrizzen meg a gonosztól és tartsa meg fiatal „alma materünket,” és népünk, Anyaszentegyháza közösségében áldja meg Ifjúságunkat!
Tőkés László,
az Alapítók Tanácsának elnöke
