Románia első akkreditált magyar nyelvű magánegyeteme családias légkörrel, színvonalas oktatással, korszerű infrastruktúrával, belvárosi campusszal és kollégiummal várja hallgatóit Nagyváradon.
A PKE-n végzett alapképzés során nemcsak széleskörű és versenyképes tudást szerezhetsz egy vagy több szakterületen, hanem olyan szakmai kapcsolatokat is építhetsz, amelyek segíthetnek a karriered megvalósításában. Színvonalas képzéseink során komoly szaktudással rendelkező, országos és nemzetközi szinten elismert oktatók, hazai és külföldi tanulmányutak, pályázat- és ösztöndíjlehetőségek segítik szakmai fejlődésedet.
Az oktatás mellett tanáraink karrierépítési tanácsokkal látják el hallgatóinkat, valamint szakmai kapcsolatok létrehozásában segítik őket. A mesteri diploma megszerzése a munkaerőpiacon is előnyt jelent, hiszen általa olyan karrierlehetőségek tárulnak fel, amelyekhez magasabb képesítés szükséges. Projektalapú képzési stratégiánk nap mint nap hozzásegíti hallgatóinkat ahhoz, hogy ne akkor csöppenjenek bele először a szakmába, amikor az egyetem elvégeztével dolgozni kezdenek.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Neveléstudományi Intézete alapfokú és elmélyítő szintű tanárképzést működtet azok számára, akik tanulmányaik közben szeretnének beiratkozni az I-es, illetve II-es szintű pedagógiai modulra, valamint posztgraduális képzést biztosít mindazoknak, akik egyetemi tanulmányaik befejeztével döntenek úgy, hogy szeretnének pedagógusi pályára lépni. A modul kiegészítésként szolgál bármilyen szakirány mellé.
A Partiumi Nyelvközpont nyelvtanfolyamokat és szaknyelvi tanfolyamokat szervez minden korcsoportnak, minden nyelvi szinten (kezdő, középhaladó, haladó) – angol, német, francia, olasz, magyar és román nyelvekből. Tevékenységi körébe tartozik még a hallgatók, illetve a régió lakosainak a Partiumi, Cambridge és ECL nyelvvizsgákra való felkészítése és vizsgáztatása (angol, német, francia); valamint a fordítási és a tolmácsolási szolgáltatások.
A tudományos és a művészeti kutatás állandó részét képezi a PKE tevékenységének, melynek oktatóink és hallgatóink egyaránt részesei. Az évek során számos, a tanszékek keretében tevékenykedő, vagy a tanszékek közötti együttműködésből létrejövő kutatócsoport szerveződött, amelyek rendszeresen valósítanak meg kutatási projekteket, konferenciákat és egyéb szakmai programokat.
Az Erasmus+ és Makovecz programok célja lehetőséget biztosítani a hallgatóknak és az akadémiai személyzetnek a külföldön történő szakmai tapasztalatszerzésre, tanulmányi és kutatási tevékenységeik támogatására, illetve a specializálódott projektekben és hálózatokban való részvételre. Ezen együttműködések révén a résztvevők európai szintű, versenyképes tudást szerezhetnek, megismerhetnek más kultúrákat és gyakorolhatják idegen nyelvtudásukat.