Dr. Pálfi József rektor 2025-ös tanévzáró beszéde

ROEN
Dr. Pálfi József rektor 2025-ös tanévzáró beszéde
Dr. Pálfi József rektor 2025-ös tanévzáró beszéde
2025. június 27.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Barátaim a Krisztus Jézusban!

Egyetemünk három és fél évtizedes történetére visszatekintve, elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy immár érett felnőttkorba lépő intézményünk sikeresen tölti be küldetését: a régió magyar nyelvű egyetemeként folyamatos átalakulással, fejlődéssel igyekszik igazodni a partiumi térség változó igényeihez, kihívásaihoz.  

Létünk és gyarapodásunk legfontosabb garanciáját az Anyaország kormányának elkötelezett felelősségvállalása jelenti. Ennek köszönhetően a 2024-25-ös tanév is a zökkenőmentes, kiegyensúlyozott működés, a tervszerűen és felelősen építkező tudatos munka időszaka volt számunkra. Az egyetemi struktúra jól működött, a két kar négy tanszékén, mintegy 13 alapképzésen és 6 mesterképzésen folyt oktatás, amelyben összesen 838 hallgató vett részt. A 2023-2024-es tanévben: alapszakon 207 és mesterképzésben 54, összesen 261 hallgató fejezte be a tanulmányait. Minden alapképzésnek van mesteri képzésen folytatása, amire szeretettel várjuk a most ballagó hallgatókat.

Az idei tanévben egyetemi életünk jelentős próbatételén teljesítettünk sikeresen. Nagy örömömre szolgál, hogy a mai ünnepi alkalmon bejelenthetem: a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) 2025. június 5-i határozatával „Bizalom” minősítéssel megújította a Partiumi Keresztény Egy tem intézményi akkreditációját az elkövetkező öt esztendőre. Ezzel egyidejűleg több alap- és mesterképzésünk akkreditációja is megújult. Ez a nagyszerű eredmény beteljesülését jelenti egy kitartó, szakértelemmel és magas fokú elkötelezettséggel, felelősségérzettel végzett, összehangolt munkának. Illesse mindezért köszönet és elismerés egyetemi közösségünk minden, a maga felelősségi körében és azon túl is helytálló tagját.

Terveink, törekvéseink középpontjában mindenkor hallgatóink álltak és állnak.  Kiemelt feladatnak tekintjük azt, hogy a minőségi oktatás feltételeinek biztosításával hatékonyan segítsük hallgatóinkat tanulmányaik során. Nem a teljesség igényével, hanem csak jelzésértékűen említek meg e vonatkozásban néhány jelentős előrelépést, illetve eseményt.  Az egyetemi országos digitalizációs program keretében megvalósuló projektünk eredményeként egyetemünk 300 darab új számítógéppel gazdagodott.  Ehhez szervesen illeszkedik az EU-s finanszírozású nyertes pályázatunk, melynek a szakmai gyakorlat fejlesztése a legfontosabb célja. Egy másik, Út az egyetemi sikerhez elnevezésű, az idei tanévben beindított projektünk, amelyet a régió 7 magyar oktatást nyújtó középiskolájával partnerségben valósítunk meg, azt célozza, hogy támogassa azokat a fiatalokat a diploma megszerzésében, akiknek a családjában nincs egyetemi végzettséggel rendelkező szülő. Az elmúlt hónapban a negyedik EU-s pályázatunk is nyert, amely az Erasmus mobilitásban résztvevők hallgatók extra-támogatását célozza meg.

Tehetséges hallgatóink támogatása szintén hozzátartozik egyetemünk identitásához. Az idei év azért is volt e tekintetben különleges, mivel legjobbjaink megmérették magukat a 37.  Országos Tudományos Diákköri Konferencián is.  A PKE 24 versenyző hallgatója összesen 27 pályamunkát mutatott be.  Nagykőrösön, ahol az Óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakos hallgatók mutatták be dolgozataikat, Kovács Hajnal Annamária II. helyezést ért el, Nagy Andrea Mónika a zsűri különdíját és a Pedagógiai Társaság különdíját kapta. Miskolcon a Közgazdaságtudományi szekcióban Botos Ákos különdíjat nyert el. Szintén Miskolcon az OTDK Társadalomtudományi Szekciójában Különdíjban részesült Gáspár Milán és Varga Lilla Zsuzsanna, aki ezen felül a Magyar Kulturális Antropológiai Társaság (MAKAT) különdíját is elnyerte. Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen megszervezett Művészeti és Művészettudományi Szekciójában Varga Magdolna Noémi teljesítményét ismerték el különdíjjal.   

Fontos alkalmat jelentett számunkra, hogy május 19-én az MTA bicentenáriumi jubileumi ünnepségsorozata részeként a budapesti akadémiai székházban Partium-napot rendezhettünk, ahol bemutathattuk régiónk kiemelkedő értékeit és sokszínűségét. A magas színvonalú tudományos programok művészi kiegészítéseként a PKE magánének szakos hallgatói adtak igényes, maradandó élményt nyújtó zenei műsort Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes, egyetemünk oktatója vezetésével.

Egyetemünk tanszékein az idén is magas színvonalú szakmai munka folyt:

A Művészeti tanszéken számos kiváló eredmény született, amelyek közül kiemeljük, hogy Magyarország legnagyobb animációs seregszemléjén a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon egyetemünk volt diákja, Tarcsi Anna a legjobb diákfilmért járó díjat hozta el. A 35. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét animációs versenyprogramjába beválogatták grafika szakos hallgatóink munkáit. Hallgatóink és oktatóink sikerrel szerepeltek az Intercontinental Biennal brazíliai kiállításán is, valamint a 2. Transylvanian Design Week-en. A magánének szak esetében, a szakmai színvonal, a repertoár, a fellépési lehetőségek és a nemzetközi kapcsolatok mind-mind új távlatokat nyitnak. Ebben az évben számos nagy sikerű előadás valósult meg, amelyek közönséget és szakmát egyaránt lenyűgözték. Szintén kiemelkedő volt az "Ének – ima – szolgálat" című templomi koncertsorozat, amely mély spirituális tartalommal kapcsolta össze a zenét és a közösségi élményt. Az év egyik legnagyobb szakmai eseménye a nemzetközi Musicum Laude énekverseny és mesterkurzus volt, amely hallgatóink számára nemcsak inspirációt, de rangos szakmai elismeréseket is hozott.

A Nyelv és irodalomtudományi tanszéken mindhárom nyelvszak folytatta sikeres, egyetemi hallgatóknak és középiskolásoknak szóló programjait. A magyar nyelv és irodalom szak oktatóinak szerkesztésében két konferenciakötet látott napvilágot a múlt tanévben, melyek a szakon belül szervezett konferencia-sorozatok újabb állomásai. A szak szervezésében idén is megvalósult a Kortárs hangon nemzetközi irodalmi verseny.

A hallgatóknak szervezett programok tekintetében kiemelkedő az Erasmus BIP révén létrejött cserediák-hét, a kreatív írás témakörével a középpontban, amire 2025. május 12-17. között került sor Nagyváradon. Az angol szak, valamint a debreceni Református Hittudományi Főiskola Interkulturális Tanulmányok Kutatóintézete közös szervezésében már hatodik alkalommal került sor a Networks (Hálózatok) című nemzetközi konferenciára, a színvonalas tudományos munkákat ezúttal is kötetbe szerkesztik a szervezők.  Német szakos hallgatóink külföldi csoportos Erasmus+ BIP tanulmányutakon vettek részt Szlovákiában és Németországban. Mind a grafika, mind pedig az angol szak egy-egy hallgatót küldött az Egyesült Államokba Erasmus ösztöndíjjal, de hallgatóink sikerrel képviselték tanszékeinket más rangos nemzetközi fórumokon, konferenciákon is.

A Gazdaság és Társadalomtudományi Karon 2024 októberében Nemzetközi Turisztikai és Vendéglátói Konferenciát rendeztünk. 2024. november 8-án megszerveztük a Partiumi Magyar Tudomány Napját és a 7. Partium konferenciát. A november 15-16- én Székelyudvarhelyen megszervezett Konferencia a Kárpát-medencei magyarság helyzetéről címet viselő tudományos rendezvény partnerszervezeteként megszerveztük a Határhelyzetek szekciót.

A Humántudományi Tanszék számos eseménye és rendezvénye mellett az idén harmadik alkalommal megszervezte az Oktatás Határhelyzetben nemzetközi konferenciát.  Április 7-11 között hallgatóink Biezenmortelben, Hollandiában töltöttek egy hetet Erasmus+ intenzív programon „Értékek, integráció, és kereszténység Európában” elnevezéssel, amelyet az INCHE (International Network for Christian Higher Education, Keresztény Felsőoktatási Nemzetközi Hálózat) európai fiókszervezete rendezett meg, partnerségben több neves európai felsőoktatási intézménnyel. Március 31-április 3 között házigazdái voltunk az UniNet európai nyelvi kisebbségi egyetemi hálózat keretében megszervezett egyhetes intenzív Erasmus+ programnak, ahol vendégeink katalán, frízföldi, svédországi finn és a walesi nyelvet képviselő felsőoktatási intézmények hallgatói és oktatói voltak. A program keretében nemcsak a magyar nyelvet, hanem kultúránkat is közelebb hoztuk a vendégeinkhez: néptánc-oktatáson és hagyományos ételekből álló vacsorán tanulhatták és kóstolhatták meg régiónk sajátosságait.

Mindezeket hallva elmondhatjuk, hogy Partiumi, szélesebb értelemben erdélyi magyar tannyelvű magánegyetemként versenyképesek voltunk/vagyunk a romániai felsőoktatási palettán. Előremutató az, hogy vannak céljaink, elképzeléseink a jövőre vonatkozóan, tudjuk, hogy mely területeket kell fejlesztenünk és ezeken nagyon keményen dolgozunk.  Ezek megerősítik azt a regionális pozíciónkat, amelyet kijelöltünk saját magunk számára a térségben. Fejlődve szeretnénk szolgálni ezt a közösséget, térséget, amelynek részei vagyunk, ahonnan érkeznek a hallgatóink és ahol majd szeretnénk, hogy diplomásként boldoguljanak és a közösségeiket szolgálják.

Kedves Végzős és Ballagó Barátaim!

Többi éves gyakorlatomnak és szokásomnak megfelelően tanévzáró beszédem utolsó gondolatkörét mindig a végzős, ballagó hallgatókhoz szoktam intézni. Azt hiszem, abban mindnyájan egyet érhetünk, hogy az elmúlt néhány esztendő, attól kezdve hogy ide jöttetek a tudás, az ismeretszerzés, a kapcsolatok, a barátságok összegyűjtésének és megerősítésének időszaka is volt. Amikor elkezdtétek egyetemi tanulmányaitokat, akkor Isten Szent Lelkét kértük életetekre, munkátokra. Most, hogy közületek többen befejezik egyetemünkön tanulmányaikat (remélem jó néhányan azért itt maradtok és tovább folytatjátok a mesteri képzésekben), úgyszintén az Isten Szent Lelkét kérjük, hogy áldjon meg benneteket.  

Eddigi életetek során, akár az egyetemi tanulmányok előtt, vagy akár azok ideje alatt, minden bizonnyal ti is megtapasztaltátok már, hogy az emberi élet nagyon változatos. Vannak idők, amikor a napos oldalon járunk és élünk, és vannak időszakok, amikor árnyékos oldalon. Igen jól példázza a Márk Evangéliumában (6. fejezet) olvasható, két egymáshoz szervesen kötődő történet ezt az élet dinamikát. Először azt olvassuk, hogy Jézus és tanítványai rendkívül boldogok, sikeresek, több ezer embert megvendégelnek, együtt ünnepelnek, és minden tökéletesnek tűnik. Majd szinte láncszerűen kapcsolódik ehhez a történethez az, amikor a tanítványokat már a tengeren a viharban és ellenszélben hánykolódó hajón találjuk. Az előbbi napos oldalon történő és játszódó életjelenetet itt egy komor, viharos, félelmetes és kétségekkel teli jelenet követi. Ezzel együtt felhangzik ebben a történetben az a mindenkor érvényes Jézusi figyelmeztetés és tanítás, amit az evangélista így fogalmazott meg, a Jézus ajkáról elhangzott szavak által: Bízzatok! Én vagyok! Ne féljetek!

Útra indulásotok előtt ezt a Jézusi biztatást helyezem szívetekre és csomagolom oda útravalóul gondolataitokba.

2025. június 7.

 

 

Hírek
 
Copyright © Partiumi Keresztény Egyetem 2025 Adatvédelem Süti szabályzat
PNRR
PKE
PNRR
Adatvédelem Süti szabályzat Copyright © Partiumi Keresztény Egyetem 2025
Tervezte:Noncommon.design
Feljesztette:BTZ web
a