Az első nap a szlovén szociális munka intézményi és jogi kereteiről volt szó, majd a hallgatók a családon belüli erőszak szociológiai és kriminológiai megközelítését tükröző előadást hallhattak. A nap második felében az Ausztriából, Csehországból, Finnországból, Szlovéniából és a Romániából érkező partiumos hallgatók vegyes csoportokban elemezték az egyes országokban tapasztalható helyzetet, az áldozatvédelmi-megelőzési gyakorlatokat, valamint az elkövetőkkel kapcsolatos intézkedéseket.
A vizsgált témakörök történelmi kontextusának a bemutatására kedden került sor, a diákok megismerhették a szlovéniai (korábban jugoszláv) szociális munka elmúlt évtizedeit, szó esett a többi szocialista országhoz képest viszonylag szabadon működő szociális munka korlátairól, az archívumokban fellelhető, a korabeli társadalmi problémákat jól tükröző erőszakos esetekről. Ezt követően a diákok a patriarchátus fogalmáról, múltjáról és jelenéről hallhattak gondolatébresztő antropológiai előadást, majd újabb csoportmunka keretében a hallgatók átbeszélték a patriarchális gondolkodás intézményi keretekre gyakorolt, máig tartó hatásait.
Szerdán a nemzetközi csoport a Planina Lakóotthont látogatta meg, a családi krízisből érkező gyermekekkel végzett munkát az intézmény szakemberei ismertették. Az erőszak, általában a traumák és specifikusan a gyermekkori traumák hatásaitól és megelőzési módjairól szóló pszichológiai előadásra ebéd után, egy organikus farmon került sor. A napot a különleges, csak vezetővel látogatható Planina Barlang felfedezése zárta.
Csütörtökön az egyes országok „mutatkoztak be”. A finn kollégák a saját rendszerük működését ismertették, de kitértek az intergenerációs erőszak kérdésére is. A romániai helyzetet a PKE oktatója, dr. Székedi Levente, Tóth István európai szociálpolitikák szakos és Harangi Anasztázia szociológia szakos hallgatók mutatták be: előadásaikban szó esett statisztikai adatokról, a hazai jogi szabályozásról, valamint a nőgyilkosságokról, illetve az ezekre adott társadalmi válaszokról. A bemutatókat élénk szakmai beszélgetés követte, amelyben a résztvevők közösen keresték a hasonlóságokat és különbségeket az egyes országok gyakorlatai között, amelyet – a korábbi napokhoz hasonlóan a PKE szociológus hallgatója, Józsa Jennifer által moderált – csoportmunka keretében beszéltek meg.
A pénteki zárónapi rövid, a PKE hallgatói (Tóth István és Noémi) által vezetett élénkítő táncgyakorlatot követően a csoportok bemutatták az elkészített összehasonlító munkákat, majd a BIP rövid összegzéssel zárult.




























