Értékek, integráció és kereszténység Európában. Erasmus+ mobilitáson voltak a PKE-s hallgatók

ROEN
Értékek, integráció és kereszténység Európában. Erasmus+ mobilitáson voltak a PKE-s hallgatók
Értékek, integráció és kereszténység Európában. Erasmus+ mobilitáson voltak a PKE-s hallgatók
Biezenmortelben, Hollandiában töltöttek egy hetet hallgatóink egy újabb rövidtávú Erasmus+ program keretében. Az április 7–11-ei esemény témáját ezúttal a kereszténységnek az európai kultúrára gyakorolt hatása adta.

A projekt az alapvető európai értékekre, az integráció kritikus keresztény szemléletére összpontosított. A hallgatók plenáris előadásokon, műhelymunkákon, vitacsoportokban ásták bele magukat a kereszténység történelmébe és annak szerepébe Európa fejlődésében. Ezen túlmenően szóba került a közösség és a társadalom szerepe Tönnies elmélete alapján, illetve a mesterséges intelligencia használatának a pozitív és negatív oldalát is megvizsgáltuk. 

A különféle előadások és workshopok mellett egy egynapos kiránduláson vettünk részt: Utrechtet fedeztük fel, idegenvezetőinknek köszönhetően a város és templomainak történetét is megismertük. 

A mobilitásunkkal párhuzamosan zajlott egy globális konferencia is (INCHE Global Conference 2025), amelyre a világ minden tájáról érkeztek emberek, így például indiai, nepáli, ausztráliai, kínai és amerikai résztvevőkkel is ismerkedhettünk, hogy csak néhány országot megemlítsünk. 

A konferencia és az egyetemista program témájával rezonálva a szállás és egyben az esemény helyszíne az egykori biezenmorteli kolostor volt, amely mára fogadóként működik, megőrizve a kolostor egyedi hangulatát és a hozzá tartozó mesébe illő környezetet. Ez alatt az egy hét alatt a résztvevő angol, német és szociológia szakos hallgatóink ízelítőt kaptak a holland mindennapokból.

A BIP-et és a globális konferenciát egyaránt az INCHE (International Network for Christian Higher Education, Keresztény Felsőoktatási Nemzetközi Hálózat) európai fiókszervezete szervezte meg, partnerségben a PKE mellett a következő egyetemekkel, intézményekkel: Ede Christian University of Applied Sciences (Hollandia), Driestar Christian University for Teacher Education (Hollandia), Schuman Centre (Hollandia), Qua Vadis Institute (Ausztria), Ukrainian Institute of Arts and Science (Ukrajna), ForMission College – Newman University (Hollandia), Evangelical Theological Seminary Osijek (Horvátország), Károli Gáspár Református Egyetem (Magyarország).

Hírek
 
Copyright © Partiumi Keresztény Egyetem 2025 Adatvédelem Süti szabályzat
PNRR
PKE
PNRR
Adatvédelem Süti szabályzat Copyright © Partiumi Keresztény Egyetem 2025
Tervezte:Noncommon.design
Feljesztette:BTZ web
a