Van egy kedvenc érzésem Nagyváradon. Ennek persze adtak nevet is: filharmónia. Bonyolult lenne váradi érzésként utalni rá, de mindjárt megérted, Kedves Olvasó, miért fogalmazok így. Szótárban valahogy így festhet a meghatározás: filharmónia (görög eredetű; filosz-kedvelő, harmonia-harmónia) = komolyzenei koncerteknek helyet adó épület. Akár egy képlet. Tiszta szerencse, hogy ez a hely igazából ennél jóval több. Hadd próbáljam meg leírni, bennem hogyan fest a meghatározás. Először is, a filharmónia csütörtök, csütörtök a filharmónia, ez a hely, a hét egy napja. A gyerekkor egy puha, vörös-bársony ízű zuga, melyben ott ül egy kislány, egy violinkulcs ölében, kottába takarózva. Apró ponttá zsugorodás. A lélek remegése. Megszűnés és megalakulás. A filharmónia rohanás, csilingelő villamos, parkolóhely-hiány. Dobogó léptek, cukorka kicsomagolása a legfeszültebb csendekben. Családi együttlétezés. Időpont, amikor a város legizgalmasabb hangulatát éli: esti formavilágát bontogatja. Ölelő sárga fények. Tollak, kalapok, a jelen, a jövő, a múlt, elemi létzaj. Hagyomány. Szál, mely együtt szövődik életemmel. Hűséges társ. Lebegés és zuhanás. Hosszú téli séta, egy Dosztojevszkij regény után. Lelkek találkozása szemek tükrében, zenei ujjlenyomatok. Az agynak azon része, melyet a létezés öröme tart életben. Alapértelmezett válaszüzenet. Lelki szemeim ünnepe. Belső csendünk, ahol életünk alapjait és alakjait vizsgálgatjuk. Szívtakarítás.
Nem tudom, most már érted-e, Kedves Olvasó, honnan veszem a bátorságot, hogy fogalmak meghatározásait csak úgy módosítsam. Hátha. Már csak azt remélem, hogy nem hiszel nekem, mert szeretném, ha Te is látnád, hallanád, megérintenéd, alámerülnél, magadra vennéd, futnál vele, rákacagnál, vacognál tőle, elégetnéd, meginnád. Szeretném, ha éreznéd. De nem akármikor... Legyen ez a szerda és péntek közötti nap: filharmónia!
Serestély Fanni
Képek: Szabó Arnold, Szabó Tamás
