Hallgatóként jelentkezhetsz a 17. KAFF diákzsűrijébe!

ROEN
Hallgatóként jelentkezhetsz a 17. KAFF diákzsűrijébe!
Hallgatóként jelentkezhetsz a 17. KAFF diákzsűrijébe!
2025. január 28.
A KAFF diákzsűrijébe idén is nyílt felhívásban keresik azt a hat hazai vagy határon túli főiskolást vagy egyetemistát, akik rajonganak az animációs filmekért, valamint szívesen és felelősségteljesen döntenek a díjazottakról.

Jelentkezési határidő: március 1.

Idén május 27. és június 1. között rendezik meg a legnagyobb magyarországi animációs eseményt, a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivált. A KAFF fő küldetése szemlézni az utóbbi két évben készült magyar és európai animációs filmeket, melyek több kategóriában versenybe szállnak a zsűrik és a közönség által kiosztott díjakért. A KAFF versenyprogramjában szereplő filmeket több grémium értékeli, majd dönt a díjakról: nemzetközi szakemberekből álló zsűri, diák-és junior zsűri, valamint a közönség is szavazhat a legkedvesebb filmalkotására.

A diákzsűribe idén is nyílt felhívásban keresik azt a hat, hazai vagy határon túli felsőoktatási intézményben tanuló hallgatót, akik szívesen és felelősségteljesen döntenek a 17. KAFF díjazottjairól. Nem feltétel, hogy filmes szakirányú tanulmányokat folytass. Annál fontosabb, hogy nyitott és kíváncsi légy a legfrissebb animációs filmekre, valamint a társaid véleményére is, akikkel együttgondolkodva döntitek majd el melyik versenymű érdemes díjazásra.

Fontos, hogy kíváncsi és kitartó légy, hiszen 6 napos filmdömping vár rád! Emellett jó csapatjátékosokra van szükség. A diákzsűri tagjai számára színes programokról, szállásról és napi egyszeri étkezésről a fesztivál gondoskodik majd.

Ha érdekesnek tartod ezt a felhívást, március 1-éig egy rövid bemutatkozásban írd meg a kaffkecskemetfilm.hu e-mail címre, hogy hol és mit tanulsz, miért szeretnél a diákzsűri tagja lenni és animációs filmeket bírálni. A pályázat eredményéről márciusban értesítik a jelentkezőket.

Forrás: KAFF

Hírek
 
Copyright © Partiumi Keresztény Egyetem 2025 Adatvédelem Süti szabályzat
PNRR
PKE
PNRR
Adatvédelem Süti szabályzat Copyright © Partiumi Keresztény Egyetem 2025
Tervezte:Noncommon.design
Feljesztette:BTZ web
a