Az Európai Unió által támogatott Danube-ADAPT projekt célja, hogy a Duna régió országaiban elősegítse a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást, különösen a kockázatok feltérképezése és az adaptációs stratégiák kidolgozása révén. A pozsonyi nyitótalálkozón egyetemünket és a Partiumi Területfejlesztési Kutatóintézetet (PTKI) Dr. Izsák Hajnalka és Dr. Szilágyi Ferenc képviselte.
A kétnapos rendezvényen a résztvevők áttekintették a projekt célkitűzéseit és a megvalósítás tervezett ütemét. Az esemény során bemutatták a projekt három fő specifikus célkitűzését, valamint tematikus műhelyfoglalkozásokon vitatták meg a résztvevő országok – köztük Románia, Szlovákia, Ukrajna, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Németország, Bulgária, Moldova, Montenegró, Ausztria és Magyarország – aktuális helyzetét, illetve a klímaadaptációval kapcsolatos kihívásokat.
A magyar résztvevők egy csoportja (HungaroMet, NSKI, PKE)
A találkozó fontos eredménye volt a projektirányítási struktúra megerősítése, köztük a Steering Committee (irányítóbizottság) megalakulása, amelyben minden partnerország delegált képviselője részt vesz. Emellett bemutatták a projekt kommunikációs stratégiáját, amellyel a szélesebb közvéleményt kívánják elérni és tájékoztatni a projekt eredményeiről.
A Partiumi Keresztény Egyetem stratégiai társult partnerként aktívan hozzájárul majd a projekt sikeres megvalósításához, szakmai tapasztalatával támogatva a regionális együttműködést és a fenntartható fejlődést.
Vezető Partner
-
HungaroMET (HUN)
Projekt partnerek
-
Nemzetstratégiai Kutatóintézet (HUN)
-
Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SLK)
-
Ukrán Hidrometeorológiai Intézet (UKR)
-
Nemzeti Meteorológiai Szolgálat Románia (ROM)
-
Szlovén Környezeti Ügynökség (SLN)
-
Babes-Bolyai Tudományegyetem (ROM)
-
ZRS BISTRA PTUJ (SLN)
-
Regionális Energia és Éghajlati Ügynökség, Délnyugat-Horvátország (CRO)
-
Czech Smart City Cluster (CZH)
-
Šibenik-Knin megye (CRO)
-
Czech Globe (CZH)
-
Domzale Önkormányzata (SLN)
-
Kolozsvár Önkormányzata (ROM)
-
Regionális Fejlesztési Ügynökség Kassa (SLK)
-
CESCI Balkans (SRB)
Szakmai támogató partnerek
-
Geosphere Austria (AUT)
-
EKOVOJVODINA: Autonomous Province of Vojvodina, Provincial Secretariat for Urban Planning and Environmental Protection (SRB)
-
Development Fund of the Autonomous Province of Vojvodine (SRB)
-
Országos Vízügyi Főigazgatóság (HUN)
-
Pannon Egyetem (HUN)
-
Partiumi Keresztény Egyetem (ROM)
-
Deutscher Wetterdienst (GER)