A 24 csapatból 13 erdélyi és 2 magyarországi középiskolából jelentkeztek a versenyre.
A döntőbe került 8 csapat Nagyváradon a PKE Partium épületében mérte össze tudásukat és kreativitásukat március 21-22. között. A döntőben három próbát kellett kiállniuk a versenyzőknek, első körben egyéni művészettörténeti ismereteket felmérő tesztet írtak, majd csapatban a Szimbiózis témát dolgozták fel kollázs, festmény, grafika vagy egyéb technikák segítségével, melyet a három tagú zsűri értékelt. A harmadik próbán a csapatok egy kortárs képzőművész egyik híres munkáját mutatták be prezentáció segítségével és fejtették ki véleményüket az alkotás kapcsán. A nyolc csapat összesen öt városból érkezett:
- Székelyudvarhelyről a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolából
- a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumból
- a Nagyváradi Művészeti Líceumból
- a szatmári Hám János Katolikus Teológiai Líceumból
- az egri Eventus Művészeti Iskolából
A zsűri a három fődíjon kívül különdíjakat ítélt oda a művészettörténeti teszt, a műértelmezés és a kreatív próbán kiemelkedően teljesítőknek is.
Különdíjban részesült a kreatív próbára készített alkotásával a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Szajna-parti kisasszonyok nevű csapata, az egri Eventus csapatából az egyéni teszten Szita Lotti, és a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum Kávboj és Lórider csapata a műértelmezésen. A harmadik helyezést a Nagyváradi Művészeti Líceum Csengóra csapata nyerte el. Első és második helyezést a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum csapatai, az Alacsony Elvárás, és a Kávboj és Lórider csapat érdemelte ki.
Gratulálunk minden csapatnak és jövőre ismét várjuk a lelkes jelentkezőket!