A Humán Tudományi Tanszék (HTT) a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) 2016/2017-es tanév óta működő alegysége, a 2016-ben megszűnt Társadalomtudományi, Filozófia- és Kultúratudományi, valamint Teológia Tanszék oktatói állományát és szakjait egyesítette. A tanszékhez került a korábban más tanszékekhez kapcsolódó tanító- és óvóképző szak is.
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar keretén belül működő HTT jelenleg három alap- és egy mesterképzést működtet:
- Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája alapképzés
- Szociális munka alapképzés
- Szociológia alapképzés
- Európai szociálpolitikák mesterképzés
A tanszék címzetes oktatói állománya minősített, doktori címmel rendelkező, akadémiai körökben és közösségi szinten is elismert szakemberből áll. A 14 főállású oktató közül öten egyetemi tanári és hárman docensi ranggal rendelkeznek, közülük többen magyarországi és romániai doktori iskolák témavezetői.
A HTT az oktatás mellett kiemelt kutatási tevékenységet is folytat, a tanszék tagjai az évek során több nemzetközi és hazai kutatásban is részt vette, a társadalomtudományi kollektíva jelenleg is több alkalmazott kutatást végez a PKE Tehetséggondozó és Karriertanácsadó Központjával együtt. Jelentősek a tanszék oktatásmódszertani projektjei is, különösen az óvodai és elemi oktatás területén.
A HTT vezetője 2019 februárja óta dr. Székedi Levente adjunktus, munkáját a tanszéki tanácsban dr. Pásztor Rita adjunktus, tanszékvezető helyettes, valamint dr. Gál Katalin adjunktus, tudományos titkár segíti.
A tanszéki oktatók 2024/2025-ös, I. féléves fogadóórái (külön oldalon)